A puli

A puli minden kétséget kizáróan ősi magyar pásztorkutyafajta. Vándorló elődeink a nyájak, kondák, gulyák és ménesek mellett legfőbb segítőiket, a pásztorkutyákat is magukkal hozták a Kárpát-medencébe. A nagy testű, erőteljes felépítésű komondor és kuvasz rendíthetetlenül őrizték gazdáik vagyonát, míg az örökké fürge csivogó puli összetartotta a jószágot. A középkori vándorlás során, mielőtt elődeink elfoglalták új hazánk területét, közel 100 évet töltöttek a Don és a Dnyeper közötti Levédia, majd attól kissé délebbre, Etelköz területén. A magukkal vitt ázsiai kutyák minden bizonnyal keveredtek a helyi típusokkal, de megtartották karakterüket, hisz tenyésztésük során az elsődleges szelekció az őrzés és a terelés volt. A puli évszázados fennmaradása a szorgalmat és találékonyságot követelő pusztai életmódnak és a nyáron forró, télen zord időjárási viszonyoknak köszönhető. E hatások alatt a fajta nemesedett, külső megjelenése bozontos szőrzetével sajátosan alakult.

A puli kifejezést a kutatók kétféle eredetre vezetik vissza. Az Amerikai Egyesült Államokban DR. PÁLFALVY SÁNDOR és DR. THARDY FRIGYES elemzései szerint a puli szó a fajta terelésmódjából adódhat, amely a sumer nyelvben "támadva terelőt" jelent. Megítélésük szerint a puli több ezer éves múltra vezethető vissza, amelyet a Hammurabbi Kódex adataival, a bagdadi múzeumban őrzött hatezer éves fehér alabástrom szobrocskával és égetett agyagtáblákon talált feljegyzésekkel próbáltak alátámasztani.